(via Wall Photos)
Majdnem.
Na, mivel a vártnál több note lett, ezért leírom, hogy valójában Budapest húsz év alatt baromi sokat fejlődött, persze, ha Sanghajjal vetjük össze, akkor nem, de nem is sok más olyan város van, aminek elmúlt húsz évét össze lehet vetni Sanghaj elmúlt húsz éves fejlődésével.
Pont tavaly nyáron jöttem rá, hogy mennyi minden lett sokkal jobb Pesten a húsz évvel ezelőtti állapothoz képest, mennyivel jobb itt élni most, mint akár tíz évvel ezelőtt is. Baromi sok lehetőséget persze elszalasztottunk, másokat meg ideje lenne végre megvalósítani, rengeteg minden idegesít, de még így is Európa egyik legszebb és legélhetőbb városában lakom.
na végre valaki leírja
Azt osztom, hogy Európa egyik legjobban szeretett városában élek, ahonnan nem költöznék el semmi pénzért, de őszintén szólva én nem túl sok mindent tudnék mondani, amiben jobb lett Budapest az utóbbi 20 évben, pláne ha - nem Shanghaihoz, de - bármely nyugat-európai város utóbbi 20 évének fejlődéséhez viszonyítok, szóval ha van bármi racionális érv, ami a teljesen irracionális patrioticizmusomat alátámasztja, örömmel hallanám….
az első, ami így hajnal négykor dögfáradtan beugrik, a közlekedés helyzete, nagyságrendekkel élhetőbb a város, mint akár csak 8-10 évvel ezelőtt, 1990-ről tényleg nem is beszélve
-
celticanglopress liked this
-
nehogyazthidd reblogged this from marteastic
-
marteastic reblogged this from mydarkpassengers
-
jelynn liked this
-
prolidepp liked this
-
csigalepcso liked this
-
tinemezeketarobotokatkeresitek liked this
-
egszinkeknyulacska liked this
-
csacsillus reblogged this from galaxisriporter and added:
A külön utakon járó reblogokon végigrágva magam annyit tennék hozzá, hogy azt azért jó lenne szétválasztani, hogy a...
-
leni reblogged this from sronti
-
samli liked this
-
sbistvan liked this
-
madarasbandi liked this
-
gnork liked this
-
algebraicvarietyshow liked this
-
chuckyeager liked this
-
dalmastella liked this
-
facultx reblogged this from albertgazda
-
zabkorpa liked this
-
azazelmordant reblogged this from sztivan and added:
Persze, minden szubjektív. Én úgy, hogy nem vagyok budapesti, több nagyvárost saját tapasztalatim szerint rangsorolok....
-
albertgazda reblogged this from galaxisriporter and added:
plusz egy, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy már vannak európai értelemben vett borivó helyek is. egy rendes...
-
balkapeti liked this
-
edomer liked this
-
mocsokdiszno reblogged this from rastacsko
-
mocsokdiszno liked this
-
giapgeneralis liked this
-
galaxisriporter reblogged this from sronti and added:
változott előnyére Budapesten és az egyik legszekszibb, legizgalmasabb (fő)város, amit csak ismerek. Persze,
-
felvidek liked this
-
terta liked this
-
idowhatimusttodo reblogged this from sztivan and added:
A kisebb városok...inkább visszafejlődtek itt Magyarországon.
-
abgrunde liked this
-
sronti reblogged this from ka-steve and added:
Majd nyáron egyszer vigyél este körbe egy-két turistát a belvároson biciklivel, nekem ez segített. Az ötödik kerület, a...
-
kazal liked this
-
ka-steve reblogged this from sztivan and added:
Reggel térjünk vissza rá, mert jelenleg max arra lennék képes, hogy előguglizzak egy képet arról, hogy mennyire voltak...
-
sztivan reblogged this from ka-steve and added:
dettó, ezért is mondom. próbálj meg lélegezni, és emlékezz, milyen volt régen:)
-
ka-steve reblogged this from sztivan and added:
Bicajjal/gyalog, vég-végszükségben taxival járok. Nem vagyok meggyőzve… :+)
-
sztivan reblogged this from ka-steve and added:
az első, ami így hajnal négykor dögfáradtan beugrik, a közlekedés helyzete, nagyságrendekkel élhetőbb a város, mint akár...
-
ka-steve reblogged this from sztivan and added:
Azt osztom, hogy Európa egyik legjobban szeretett városában élek, ahonnan nem költöznék el semmi pénzért, de őszintén...
-
sztivan reblogged this from sronti and added:
na végre valaki leírja
-
sronti reblogged this from sronti and added:
Na, mivel a vártnál több note lett, ezért leírom, hogy valójában Budapest húsz év alatt baromi sokat fejlődött, persze,...
-
geritwo reblogged this from leni and added:
Igen, mert az ott a tündöklő Kelet-Ázsia, ez meg itt egy balkáni fostenger. Kérdés?
-
chizukurowassan liked this
-
kowarski reblogged this from sronti
-
peach-melba-toast reblogged this from mrsfractal
-
cseszlovak reblogged this from mrsfractal and added:
viccelsz-bolondozol? A 4-es metróvonal építésének ötlete 1972-ben merült fel.
-
mrsfractal reblogged this from nandifaszakivan
-
leni reblogged this from egszinkeknyulacska and added:
Instant sanghai… Leszarom h Bitlisz
-
krulos liked this
-
masitry liked this
- Show more notes
