nem a menetrendről beszélünk, hanem arról, hogy miért vezetünk be pótdíjat egy nagyon szűk körben, meghatározott, nagyon kevesek számára
én azért nem tettem feljelentést, mert szerintem nem történt bűncselekmény. ha ez önöknek nem tetszik, engedtessék meg nekem, hogy akkor is ez legyen a véleményem, még akkor is, ha a mélyen tisztelt Vadai Ágnes képviselő asszony rajtam tölti ki a napi rosszkedvét
én nem gondolom, hogy hivatali visszaélés történt volna. ha ön így gondolja, tegyen feljelentést, egy jogállamban az embernek ez a dolga, nem a másikat számonkérni, hogy miért nem tett. ha ön szerint hivatali visszaélés történt, tegyen feljelentést, szerintem nem történt
“
| — |
Navracsics a szekszárdi ügyről
|
én nem tudom, eltávolítják-e az internetről a pedofil tartalmakat, nekem ilyenekben nincsenek tapasztalataim, de sorra érkeznek a panaszok
már ásót kapnak azok, akik temetkeznének. ezzel új értelmet nyer a Fidesz 2010-es kampányszlogenje: senkit nem hagyunk az út szélén
a közműszolgáltatók korlátozás nélkül szedhettek be díjakat olyan szolgáltatásokért, amelyekért nem kellett volna
“
| — |
Zsigó “a falból magától jön a víz” Róbert
|
emlékeztetem képviselő urat, milyen népegészségügyi kockázatokkal jár a dohányzás
“
| — |
már fájt volna, ha lett volna egy hét, amikor Fónagy ezt nem mondja ki
|
Egyre nagyobb a káosz az alakuló bolgár parlamentben. A szélsõjobb segítségével alkothat talán kormányt a szocialista-török koalíció, a leköszönõ jobboldali belügyminisztert pedig letartóztathatják.
annyira szeretem ezt az országot
a Biblia például egy nagyon okos könyv,
de szerintem egy csomó, magát kereszténynek nevező politikust iszonyúan frusztrál, hogy hiába vannak minden mondat előtt számok, nem jön ki semmi értelmes rajz, ha összekötik őket